GYIK
Gyakran ismételt kérdések
Az intézményi pontokról, az emelt érettségiről és a jelentkezésről leggyakrabban feltett kérdések, egy helyen.
Intézményi pontok
1.Mik azok az intézményi pontok?
Az intézményi pontok olyan pluszpontok, amelyeket többek között emelt szintű érettségiért, nyelvvizsgáért, tanulmányi vagy sporteredményért, egyes tehetséggondozó programokban való részvételért, digitális kompetenciákért vagy más, előre meghatározott teljesítményért kaphatsz. A felvételi során legfeljebb 100 intézményi pont számítható be.
2.Hány pontot kaphatok egy emelt szintű érettségiért?
Legalább 45%-os emelt szintű érettségi eredményért 50 intézményi pontot kaphatsz, ha olyan tárgyból érettségizel, amely az adott képzésen figyelembe vehető. Jogász szakon ilyen a történelem, a meghatározott idegen nyelvek, a magyar nyelv és irodalom, a matematika és a filozófia.
3.Kötelező emelt szintű érettségit tennem, ha jogász szakra jelentkezem?
Igen. A jogász osztatlan képzésen az érettségi pontok számításához figyelembe vehető tárgyak közül legalább egyet emelt szinten kell teljesítened.
4.Ha kötelező az emelt szintű érettségi, azért is kapok 50 intézményi pontot?
Igen. Minden olyan emelt szintű érettségiért jár intézményi pont, amely az adott képzésnél figyelembe vehető tantárgyból történik, és az eredmény legalább 45%. Ez azt jelenti, hogy a jogász szak bemeneti feltételeként kötelezően teljesített emelt szintű érettségiért is jár az 50 intézményi pont.
5.Ha két emelt szintű érettségit teszek, kaphatok érte 100 intézményi pontot?
Igen. Ha mindkét emelt szintű érettségid a jogász szakon figyelembe vehető tantárgyból van, és mindkettőn legalább 45%-os eredményt érsz el, mindkettőért 50-50, vagyis összesen 100 intézményi pontot kaphatsz.
6.Ha angolból emelt szinten érettségizem és van angol nyelvvizsgám is, mindkettőért kapok intézményi pontot?
Nem. Ugyanabból a nyelvből csak egy jogcímen kaphatsz intézményi pontot. Vagyis ugyanaz az angol nyelvtudás nem számítható be egyszer emelt szintű érettségiként, majd még egyszer nyelvvizsgaként.
7.És ha angolból emelt érettségim, németből pedig nyelvvizsgám van?
Ez már két különböző nyelv, ezért nem ugyanaz a helyzet. Az intézményi pontok megállapításakor a különböző jogcímeket és az összesen megszerezhető legfeljebb 100 intézményi pontot kell ekkor figyelembe venni.
8.Hány intézményi pont jár a nyelvvizsgáért?
A 2027-es felvételi eljárásban a B2 szintű komplex nyelvvizsga 25, a C1 szintű komplex nyelvvizsga 50 intézményi pontot ér. A jogi képzési területen az angol, német, francia, spanyol, olasz, orosz és latin nyelv vehető figyelembe.
9.Ha több nyelvvizsgám van, mindegyikért kaphatok pontot?
Igen, különböző nyelvekből szerzett, elfogadható nyelvvizsgák is beszámíthatók, de az intézményi pontokból összesen legfeljebb 100 pont kerülhet be a felvételi összpontszámodba.
10.A 4,2 feletti érettségi átlagért tényleg jár pluszpont?
Bizonyos megyékben működő köznevelési intézményben megszerzett érettségi bizonyítvány esetén igen. Ha a bizonyítványod átlaga eléri a 4,2-t, 10 intézményi pontot kaphatsz. Ez a lehetőség a Baranya, Somogy, Tolna, Bács-Kiskun, Zala, Vas, Veszprém, Fejér, Pest és Csongrád-Csanád megyében működő köznevelési intézményekben érettségizőkre vonatkozik.
11.Ha 4,2 felett van az érettségi átlagom, automatikusan megkapom a 10 pontot?
Nem. Ehhez a középiskolád által kiállított igazolásra is szükséged van. Az igazolást a felvételi eljárás során fel kell töltened, ezért érdemes az érettségi után azonnal kérned az iskoládtól.
12.Milyen más eredményekért kaphatok még intézményi pontot?
Intézményi pont járhat például meghatározott tanulmányi versenyeredményért, sporteredményért, korábbi tanulmányokért, egyes tehetséggondozó programokban való részvételért vagy digitális kompetenciák igazolásáért is. Mindig ellenőrizd az adott jogcím pontos feltételeit, mert nem minden eredmény és igazolás fogadható el.
13.Az ICDL-bizonyítványom ér pontot?
Igen. A Neumann János Számítógéptudományi Társaság által kiállított ICDL-tanúsítványért, illetve a szabályoknak megfelelő egyéb digitális kompetencia igazolásáért 5 intézményi pont szerezhető.
14.Ha részt vettem az MCC tehetséggondozó programban, azért is kaphatok pontot?
Igen, meghatározott tehetséggondozó programokban való részvételért egyszeri 10 intézményi pont szerezhető. Ilyen lehet például a PTE Szinapszis+ programja, az MCC egyes programjai, a KKM Márton Áron érettségi-felvételi előkészítő képzés vagy a képzési területhez illeszkedő, felsőoktatási intézmény által szervezett tehetséggondozó program. A részvételt igazolni kell.
Érettségi és pontszámítás
15.Melyik tárgyakból számíthatják az érettségi pontjaimat, ha jogász szakra jelentkezem?
Jogász osztatlan képzésen a történelem, az angol, francia, latin, német, olasz, orosz vagy spanyol idegen nyelv, a magyar nyelv és irodalom, a matematika és a filozófia tartozik a figyelembe vehető tárgyak közé.
16.Történelemből kell emelt szinten érettségiznem, ha jogász szeretnék lenni?
Nem feltétlenül. A jogász szakhoz legalább egy, az elfogadott érettségi tárgyak közé tartozó tárgyat kell emelt szinten teljesítened, tehát nem kizárólag történelemből tehetsz emelt szintű érettségit.
17.Mi van, ha az emelt érettségim nem éri el a 45%-ot?
Az emelt szintű érettségiért járó 50 intézményi pont feltétele a legalább 45%-os eredmény. Ha ezt nem éri el a teljesítményed, akkor nem jár az intézményi pont, viszont 100%-ban számít az érettségi pontok számítása között.
18.Maximum hány pontot lehet szerezni a felvételin?
A felvételin maximum 500 pontot szerezhetsz. A pontszámodat kétféleképpen számíthatják: vagy a tanulmányi pontjaidból (maximum 200 pont), az érettségi pontjaidból (maximum 200 pont) és az intézményi pontjaidból (maximum 100 pont), vagy az érettségi pontjaid kétszerezésével (maximum 400 pont) és az intézményi pontok (maximum 100 pont) hozzáadásával. Mindig a számodra kedvezőbb számítási módot veszik figyelembe.
19.Nekem kell kiszámolnom, melyik pontszámítás kedvezőbb?
A felvételi rendszer a rád alkalmazható pontszámítási módok közül a számodra kedvezőbbet veszi figyelembe. Ettől függetlenül érdemes előre kiszámolnod a várható pontjaidat, mert így látod, hol tudsz még javítani az esélyeiden.
20.Van minimum ponthatár a jogász szakon?
Nincs meghatározva minimum ponthatár. A korábbi évek ponthatárai támpontot adhatnak, de nem garantálják, hogy a következő évben is ugyanennyi pont lesz szükséges.
Jelentkezés és képzés
21.Csak akkor érdemes jogra jelentkeznem, ha ügyvéd szeretnék lenni?
Nem. A jogi diploma számos szakmai irányba vezethet. Dolgozhatsz a klasszikus jogászi hivatásrendekben, de vállalatoknál, közigazgatásban, pénzügyi területen, nemzetközi környezetben és más, jogi tudást igénylő munkakörökben is.
22.Hány év a jogászképzés?
A jogász osztatlan képzés tíz féléves, vagyis öt évig tart.
23.Van állami ösztöndíjas jogászképzés Pécsen?
Igen. A jogász osztatlan képzés állami ösztöndíjas és önköltséges finanszírozási formában is elérhető.
24.Mi történik, ha nem kerülök be állami ösztöndíjas helyre?
Ha a jelentkezéskor az önköltséges képzési formát is megjelölöd, és annak ponthatárát eléred, arra felvételt nyerhetsz. Érdemes ezért a jelentkezési sorrend összeállításakor a finanszírozási formákat is átgondolnod. Ha felvételt nyertél, akkor a két finanszírozási forma között lesz átjárás a későbbiekben, ha a feltételeknek megfelelsz.
Nem találtad a választ?
Írj nekünk az info@ajk.pte.hu címre, vagy hívj a +36 72 501 599-es számon.